Az olasz Szenátus a Képviselőház korábbi döntését megerősítve – egyben módosítva az olasz versenytörvény vonatkozó pontját – megtiltotta a legkedvezőbb ár és egyéb legkedvezőbb feltételeket rögzítő klauzulák alkalmazását a foglalási portálok és a szállodák közötti szerződésekben.
A rendeletet mintegy 2 éves vita előzte meg, az olasz Szenátus (Senato della Republica) 146:113 szavazati aránnyal hozta meg a döntést, mely 2017 szeptemberétől emelkedik jogerőre, s mely tiltás követi Franciaország, Ausztria és Németország hasonló és jogerős előírásait.
Markus Luthe, a Német Szállodaszövetség (IHA) ügyvezetője, aki egyben a HOTREC disztribucióval foglalkozó munkabizottságának (Distribution Task Force) elnöke üdvözölte a döntést, mely „fontos lépés a szállodák fair versenyképességének helyreállításában Olaszországban és egész Európában”.
Mint ismeretes, még 2015 áprilisában a francia, svéd és olasz versenyhatóságok a piacvezető Booking.com számára az un. szűk paritást engedélyezték, amely akkor azt jelentette, hogy a szállodák saját honlapjukon még kedvezőbb árakat nem közölhettek.
2015 júliusában a Francia Nemzetgyűlés további szélesebb körű tiltást határozott el, melyet az Osztrák Nemzetgyűlés 2016 novemberében követett. A törvény szerint az OTA-k számára a legjobb ár és legkedvezőbb feltételek biztosítása tisztességtelen gyakorlat.
Németországban a Szövetségi Versenyhivatal (Bundeskartellamt) 2013-ban a HRS-nek jogerősen, a Booking.com-nak pedig 2015-ben – még nem jogerős – megtiltotta a legkedvezőbb feltételeket adó klauzulák alkalmazását.
Belgiumban és Svájcban is hasonló törvénykezési folyamatot indítottak el.
A Német Szállodaszövetség közleményében javasolja a fogyasztóknak, hogy mind jobban látogassák a szállodák saját honlapjait, ezzel megtalálják a legkedvezőbb ajánlatokat. Továbbá javasolják, hogy vegyenek részt a HOTREC „Book Direct” kampányában való részvételre.
(Forrás: turizmus.com)