2019 legnagyobb utazási trendjei


A technológia fejlődése, az azonnali öröm- és információszerzés, az emberi kapcsolatok felértékelődése, az ökotudatos szemlélet, a testi-lelki-szellemi harmónia keresése és a felfedezés vágya fogja jellemezni az idei évet a Booking.com elemzése szerint.

 

Azonnali információ- és örömszerzés

A technológia fejlődése egyre türelmetlenebbé és a mobileszközöktől függővé teszi a turistákat: az utazók 44%-a* már elvárja, hogy az egész utazását néhány koppintással megtervezze az okostelefonján, több mint felük (52%) pedig úgy gondolja, hogy 2017-ben még többet fogja használni az utazással kapcsolatos mobilapplikációkat. Ennek eredményeként sokan ma már a technológiától várják, hogy megoldja a vakáció során felmerülő problémáikat, egyéni igényeikre pedig azonnali javaslatokat és válaszokat szeretnének kapni. Az okostelefonon keresünk közeli bankautomatát vagy wifit, az eszköz segítségével rövidítjük le a sorban állást a főbb turisztikai attrakcióknál, vagy út közben kutatunk azonnali megoldások után, ha gyötör a jetlag.

Terjed a „bleisure” turizmus

Egyre elterjedtebb kifejezés a „bleisure tourism”, vagyis a business (üzleti) és a leisure (szabadidős) turizmus összeolvadása, ami 2017-ben további teret nyer magának. Az üzleti és a szabadidős utazás közötti határ sok esetben kezd elmosódni, és sokan mindennapi munkájuk során is egyre gyakrabban keresik az utazási lehetőségeket. A Booking.com felmérése szerint 2016-ban a külföldre látogatók 40%-a üzleti célból utazott, közülük 46% pedig úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben még több ilyen jellegű úton fog részt venni. 49%-uk meghosszabbította utazását, hogy kiélvezze az adott desztináció által kínált szabadidős lehetőségeket is, 75%-uk pedig azt mondta, hogy 2017-ben üzleti útja során a szabadidős tevékenységekre is teremt időt. Az utazók 30%-a hajlandó lenne alacsonyabb fizetésért is dolgozni, ha ezzel egyidejűleg több utazásban lehet része a munkája során.

A felfedezés vágya

2017-ben az utazók jelentős része dönt úgy, hogy felfedezi a világ kevésbé ismert részeit. A felmérés során megkérdezettek 45%-a tervez kalandosabb élményeket nyújtó úti célt választani idén, míg 47%-uk szeretne olyan helyre eljutni, ahol még egyik ismerőse sem járt. Legyen szó egy elszigetelt hegyi faluba tartó túrázásról vagy bármilyen más, szokatlanabb élményről, az emberek egyre nagyobb kalandvággyal vágnak neki útjaiknak, hogy autentikus módon fedezzenek fel eddig ismeretlen környékeket. A megkérdezettek 56%-a szeretné egyénileg megszervezni utazását 2017-ben, ez a trend pedig különösen erős a brazil, indiai, amerikai, kínai és thai utazók körében.

A test, a lélek és szellem egyensúlya

Ebben a hektikus világban az emberek egyre inkább szeretnék megteremteni a testi, lelki és szellemi harmóniát utazásuk során. Közel felük (48%-uk) úgy gondolja, hogy az utazás alatt jobb döntéseket tud hozni életével kapcsolatban, és idén várhatóan sokaknál élvez majd prioritást az egészségtudatos üdülés is. A felmérésben résztvevők 44%-a érdeklődik a relaxáló és spa-utazások iránt, 38%-uk az egészséget és jóllétet keresi 2017-ben, és egyre gyakrabban fog előfordulni, hogy az emberek éves szabadságkeretüket teljesen kihasználják. A szálláshelyek nagy része ezért folyamatosan fejleszti kínálatát, hogy megfeleljen ezeknek az igényeknek, így a villáktól a hoteleken át az apartmanokig egyre több olyan szállást lehet majd találni világszerte, amelyek meditációs foglalkozásokkal, spákkal, wellness workshopokkal és a holisztikus életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokkal várják a vendégeket.

Fókuszban a zöld szemlélet

A fenntartható turizmus ma már mind az utazók, mind a szolgáltatók számára egyre fontosabb, így sokan igyekeznek környezetbarát és felelősségteljes módon utazni és üzemelni. Az utazók 36%-a néz idén környezetbarátabb utazási lehetőségek után, és ötből ketten (39%) érdeklődnek az ökoturizmus iránt. Sokan választják majd a hosszabb, festői útvonalakat, ami azt is befolyásolni fogja, hogy milyen közlekedési eszközt vesznek igénybe. A szolgáltatók környezetbarát szemlélete így már elvárás lesz az utazók szemében. A megkérdezettek 41%-a értékelné azt is, ha az ökotudatos utazók bizonyos adókedvezményekben részesülnének, de szó esett már a fenntartható módon működő szálláshelyek nemzetközi minősítő rendszerének létrehozásáról is.

Egyszerű örömök

2017 utazóinak jelentős részét a materiális javak helyett sokkal jobban fogja motiválni az élményszerzés: 58%-uk tervezi úgy idén, hogy utazáskor tárgyak helyett élményekre fogja költeni pénzét. Egyre kevésbé érdekli őket a mesterségesen kialakított, díszes környezet, inkább az üdülés során szerzett tapasztalatok, apró momentumok és egyszerű örömök vágya hajtja őket. Csupán 10% nyilatkozott úgy, hogy az utazása alatt szüksége van egy recepciós segítségére, és a nívós piperecikkekhez, szállodai bekészítésekhez sem igazán ragaszkodnak már annyian.

Az emberi kapcsolat fontossága

Bár a technológia egyre nagyobb teret nyer az életünk minden területén, az utazás során kialakuló valódi emberi kapcsolatok és a vendégszerető személyzettel való interakció szintén felértékelődik. A felmérésben résztvevők 42%-a jelentette ki, hogy nem szállna meg olyan helyen, ahol a személyzet barátságtalan és nem segítőkész, míg a közvetlen kapcsolatra építő magánszálláshelyek népszerűsége töretlenül növekszik. Mások véleménye továbbra is nagyon sokat számít: az utazók 40%-a nem választana olyan szállást, amelyről háromnál több negatív véleményt olvasott. Akik útra kelnek, azok egyre inkább kezdik megérteni, hogy az emberi kapcsolat pótolhatatlan, nyaralásukat pedig a közvetlen interakciókkal tennék még emlékezetesebbé.

Repíts a Holdig!

Az utazás ma már egyre inkább életstílussá válik, és nem csupán a kiváltságosok luxusa, így nem meglepő, hogy a képzeletet felülmúló közlekedési eszközök és úti célok is képbe kerülnek. Már most a megkérdezettek 44%-a úgy nyilatkozott, hogy el tudja képzelni, hogy hamarosan a világűrbe vagy akár mélyen az óceán alá utazzunk, ami – a technológiai fejlődés ütemét elnézve – nincs is olyan messze, mint gondolnánk. Világszerte egyre tovább fejlesztik például a nagysebességű vasúti közlekedést, a NASA pedig olyan szuperszónikus utasszállító repülőgépet tervez, amely az eddiginél is gyorsabbá, környezetbarátabbá, biztonságosabbá és halkabbá teszi a légi közlekedést. Nem beszélve arról, hogy egy, a Tesla által fejlesztett, robotpilótával ellátott járművel várhatóan már idén nyáron Los Angelestől New Yorkig lehet majd utazni.

* A százalékos eredmények a Booking.com 2016. szeptemberi felmérése alapján születtek meg. A felmérésben 12.781 válaszadó vett részt 13 országból. A felmérésben való részvétel alsó korhatára 18 év volt, 2016-ban legalább egyszer utazniuk kellett, valamint legalább egy utazást kellett, hogy tervezzenek 2017-ben.

(forrás: Turizmus Online, fotók: Pexels)